Isten hozott a Pálos úton!

Ez a pilisi Pálos utak egyike, a Források útja.
Az út a Sziklatemplomtól indul és a budaszentlőrinci pálos kolostor romjaihoz vezet.

Ez az út a mindnyájunkban jelen lévő belső, életadó forrásokra irányítja a figyelmet. Az út a pálos rend kolostorait, történelmi és kulturális emlékeit, máig élő hagyományvilágát mutatja be, közelebb hozva a szerzetesi élet lelkiségét – a fehér barátok nyomában – egy lelki ösvényen át.

Hívunk, hogy kapcsolódj be – akár csak most, erre az állomásra vagy egy szakaszra, később pedig akár az egészre.

Hallgasd meg rövid, bevezető hanganyagunkat!

Elmélkedés

Puskás Antal pálos szerzetes gondolatai

1300-as évek elején az itt lévő kápolnát a közelben élő remetékre bízta az esztergomi érsek, akik felépítették a Szent Lőrincről elnevezett pálos kolostort, amely 1308-tól a rend központjává vált. Nagy Lajos király itáliai hadjárata után a rend védőszentjének, Remete Szent Pálnak az testereklyéje ide került Velencéből, így vált búcsújáró hellyé a terület, ahol állunk.
A romkert csöndet ad, rátekintést a szolgálatra, a jótékonyságra és az életadó forrásra.

Szolgálat
Budaszentlőrinc olyan kolostor volt valaha, ahol számos pálos szerzetes élt egy nagy közösségben. Életüket arra adták, hogy szeressék Istent és testvéreiket Szent Ágoston regulája szerint, amely azzal a gondolattal kezdődik, hogya testvérek elsősorban Istent szeressék, azután a felebarátot, mert a kettő elválaszthatatlan egymástól.
Sokszor aki ad, az kap többet, sokszor mások szolgálata magában hordja az ajándékot is. A másoknak való segítés, a jótékonyság többféleképpen hozzájárul saját növekedésünkhöz is. Erőteljes forrás ez az életünkben.
Ha időt töltünk olyanokkal, akiknek segítségre van szüksége, könnyebben megmaradunk a valóságban. Amíg a kellemes környezetünkben nem találkozunk a testi-lelki fájdalommal, könnyen lehet, hogy mesterségesen kreált problémákkal foglalkozunk. A jótékonyság bontakoztatja ki valódi tehetségünket, jó tulajdonságainkat. Általa teszünk szert önbizalomra, és könnyen lehet, hogy igazi hivatásunk is itt kezd megszületni. Isten, aki mindenható, gondoskodik minden szükségletünkről – amíg a közelében maradunk és beállunk az ő munkájába. Ha szolgálatot teljesítünk, ha segítünk valakit, egyre kevésbé leszünk elfoglalva saját magunkkal, kicsinyes terveinkkel és elképzeléseinkkel. Egyre inkább arra irányul a figyelmünk, hogyan tudnánk hozzájárulni ahhoz, hogy segítsük az életet. Igen, egy idő után már nem azért segítünk, mert ez a kötelességünk, hanem mert abban találjuk meg a boldogságunkat, hogy jót tehetünk. Ez már az Isten élete bennünk.
Ha egyszer elragadta az embert, az önzés örvényéből nem lehet kikerülni úgy, hogy csak egyszer valakivel kedves vagyok.

Sokkal inkább az irgalmas szamaritánus példáját kell követnem, ha szükséges, akár minden nap. Lehet, hogy kevesebb idő jut alvásra, lehet, hogy ez keresztülhúzza kedvteléseimet vagy folyamatban lévő ügyeimet. Jelentheti ez azt is, hogy meg kell osztanom otthonomat, pénzemet valakivel, vagy azt, hogy a telefonom a legalkalmatlanabb időben csörög, mert valakinek szüksége van rám...

Elértünk az út végére. Valójában belső utazáson vettél részt, saját forrásaid mentén. Talán világosabban látod már, hogy miből meríthetsz életet. Ezek közül a források közül egyesek olyanok, amelyekből konkrét élethelyzetekben meríthetsz, mint pl. a vágyaid, a gyengeségeid és az ima. A többi pedig olyan, amelyeket te magad kereshetsz fel, pl. a természet, a közösség, a jótékonyság. Lehet, hogy felfedezel az életedben más forrásokat is – és ez így van rendjén. Minél több forrásod van, annál teljesebb életet élhetsz.

Kedves Zarándok! Köszönöm, ha végigjártad velünk az utat! Szeretettel várunk a Pálos utak hálózat további útszakaszain is! Emlékül vigyél magaddal egy tobozt, egy kavicsot vagy valamit, ami számodra megjeleníti az út legfontosabb tapasztalatát, élményét!

Életünk maga is egy út. Isten áldjon és vezessen tovább!

Merre tovább?

A budaszentlőrinci pálos kolostorrom a Források útja utolsó állomása. Innen tömegközlekedéssel juthatsz vissza a kiindulási pontba, vagy a város bármely részére.

Hangoskönyv

A fent olvasható elmélkedést meg is hallgathatod!

© Magyar Pálos Rend, 2022.
ImpresszumKöszönetnyilvánítás