Ez a pilisi Pálos utak egyike, a Források útja.
Az út a Sziklatemplomtól indul és a budaszentlőrinci pálos kolostor romjaihoz vezet.
Ez az út a mindnyájunkban jelen lévő belső, életadó forrásokra irányítja a figyelmet. Az út a pálos rend kolostorait, történelmi és kulturális emlékeit, máig élő hagyományvilágát mutatja be, közelebb hozva a szerzetesi élet lelkiségét – a fehér barátok nyomában – egy lelki ösvényen át.
Hívunk, hogy kapcsolódj be – akár csak most, erre az állomásra vagy egy szakaszra, később pedig akár az egészre.
1753 tavaszán egy gyermek zuhant az itt lévő kútba, ahol csodával határos módon a víz felszínén tudott maradni, így egy nappal később megtalálták, megmentették. A gyermek elmondta, hogy egy álomszép néni tartotta palástján a víztükör felett, s így menekült meg. A család kápolnát építtetett ide, amely azóta is az engesztelés, az imádság helye.
Ima
Könnyen lehet, hogy előítéletek élnek benned az imával kapcsolatban: hogy az bonyolult, te soha nem tanultad, hogyan kell, vagy, hogy megvagy jól nélküle is. De annak is, aki rendszeresen imádkozik, néha érdemes átgondolnia, milyen lelkülettel teszi ezt.
Az ima mindig jelen van számodra. Egyedül neked mint embernek adatott meg az egész teremtett látható világban az a lehetőség, hogy megszólítsd a teremtődet. Amikor emberekkel beszélgetünk, látjuk őket, vagy valamilyen eszköz segítségével érzékeljük jelenlétüket. Amikor Istent keresed magad körül, az érzékeid nem kapnak információt arról, hogy jelen van. Megszoktuk, hogy érzékeinkkel tapasztaljuk meg a világot magunk körül, de mi, modern emberek a dolgok, jelenségek sokszínűségében elmerülve, megfeledkeztünk magáról a létről. Isten a Szentírásban így mutatkozott be Mózesnek: „Én vagyok, aki vagyok.” (Kiv 3,14). Amikor elcsendesedünk és figyelünk arra, hogy fizikailag létezünk, és tudatosan érzékeljük a kezünket, a lábunkat, a légzésünket és a szívverésünket, akkor megsejthetjük, hogy a létezés maga: jó, noha néha fájdalmas, például, amikor betegséget vagy tehetetlenséget élünk át. Viszont éppen létezésünk megtapasztalása, tudatosítása által indulhatunk el a lét forrásához. Ez megnyilvánulhat hálában, örömben, de segítségkérésben, ráhagyatkozásban is.
Betérve a Kútvölgyi-kápolnába, csendesedj le. Találj magadnak olyan helyet, ahol békében el tudsz tölteni legalább húsz percet. A templom szentélyében van egy kis kápolna, ami köré az egész fatemplom épült. A szentélyben láthatod egy fehér ostyában Jézus Krisztust. Ő ebben a kis darab kenyérben rejtőzött el testi-lelki valóságában, teljes istenségével és emberségével – azért, hogy legyen egy pont a mindenségben, ahol fizikailag is vele lehetsz. Nem kell sokat mondanod neki. Tud rólad mindent. Csak annyit mondj, ami a szívedből jön.
