Isten hozott a Pálos úton!

Ez a pilisi Pálos utak egyike, a Források útja.
Az út a Sziklatemplomtól indul és a budaszentlőrinci pálos kolostor romjaihoz vezet.

Ez az út a mindnyájunkban jelen lévő belső, életadó forrásokra irányítja a figyelmet. Az út a pálos rend kolostorait, történelmi és kulturális emlékeit, máig élő hagyományvilágát mutatja be, közelebb hozva a szerzetesi élet lelkiségét – a fehér barátok nyomában – egy lelki ösvényen át.

Hívunk, hogy kapcsolódj be – akár csak most, erre az állomásra vagy egy szakaszra, később pedig akár az egészre.

Hallgasd meg rövid, bevezető hanganyagunkat!

Elmélkedés

Puskás Antal pálos szerzetes gondolatai

A városból kiérve a természet ölelésében vagyunk, ahol számos zarándok- és turistaútvonal találkozási pontja van. Találkozik itt a természet és a kultúra. Meghívás is lehet mindez egy utazásra, ahol a teremtett világgal közösségben egymásra, a természetre és a természetfelettire hangolódhatunk.

Természet
Az intuíciónk azt mondja, hogy a természetben otthon vagyunk. Vágyunk az erdőbe, a fákra, a föld illatára, vágyunk letekinteni a városra egy hegy magasáról. A természet szépségéről való elmélkedés gyógyítja a testünket, a lelkünket és a szellemünket, táplálja bennünk a bölcsesség és igazság magvait. Más szóval, a természet képes felfedni előttünk életünk értelmét. Sokszor, miközben a természet szépségében elmerülve sétálunk, Isten Lelke elvezet bennünket a mélyebb imára, a szemlélődő imádságra. Ha rászánjuk az időt, hogy szemléljük és értékeljük a teremtés jóságát, akkor sokkal könnyebb lesz megszólítanunk Istent.
A hálaadás az első válaszunk Istennek az imádságban. Amikor rászánjuk az időt, hogy kilépjünk a természetbe és kicsit elcsendesedve meglátjuk annak szépségét, ez a válasz sokkal könnyebben felfakad a bensőnkből. Amint Szalézi Szent Ferenc mondja: „A szemlélődés – ahelyett, hogy intellektuális éhséget csillapítana – a szent misztériumok virágaiból gyűjti be az isteni szeretet mézét.”
Arra vagyunk meghívva, hogy tanuljunk a teremtésből. Tanuljuk a türelmet az évszakok váltakozását átélve, megfigyelve például a rügyek lassú fakadását a kertben. Tanuljuk a szenvedés értékét, amint a szomorú télből megszületik a tavasz. Megtanuljuk, hogy Isten gondoskodik rólunk, mint ahogyan a madaraknak megadja az eledelt és a pihenést. És a föld összes teremtményétől megtanulhatjuk, hogy minket magunkat is azért teremtett Isten, mert öröme telik bennünk, öröme telik abban, hogy jót teremthet.

Nézz körül! Érints meg, vedd kezedbe Isten valamely teremtményét! Adj magadnak időt, hogy meglásd, meghalld, mit tanulhatsz tőle. Kifejez valamit belőled? Kérd, hogy Isten tanítson a természet által.

Merre tovább?

A kápolnától haladj a kék Mária-úton, melyhez a János-hegy alatti Zugligeti Libegőnél a sárga kereszt, majd a piros sáv jelzés társul! A Budakeszi utat keresztezve, a Mária-út jelzését követve éred el az utolsó állomását, a budaszentlőrinci pálos kolostorromot.
Következő állomás: Budaszentlőrinc, pálos kolostorrom; táv: 3,5 km, 50 méter ↑, 160 méter ↓

Hangoskönyv

A fent olvasható elmélkedést meg is hallgathatod!

© Magyar Pálos Rend, 2022.
ImpresszumKöszönetnyilvánítás