Isten hozott a Pálos úton!

Ez a Pilisi pálos utak egyike, a Remeték útja.

Az út a pálos rend kolostorait, történelmi és kulturális emlékeit, máig élő hagyományvilágát mutatja be, közelebb hozva a szerzetesi élet lelkiségét – a fehér barátok nyomában – egy lelki ösvényen át.

Hívunk, hogy kapcsolódj be – akár csak most erre az állomásra vagy egy szakaszra! Az utat több részletben is lehet teljesíteni: a három kisebb kör 7 – 8 – 15 km, a teljes út 24 km hosszúságú.

Hallgasd meg rövid, bevezető hanganyagunkat!

Elmélkedés

Csóka János pálos szerzetes gondolatai

Utazásunk kezdetén egy templom mellett állunk meg. A barokk stílusú épület a pálos atyák vezetésével 1766-ra épült fel a Pilis szívében, a rend bölcsőjében, imára, elmélyedésre hívva. A hely nem csupán egy pálos út állomása. Valaminek a kezdetét, nyitottságot, biztonságot, közösséget és a körülöttünk nyíló természet csodáit tárja fel. Ebben vagyunk otthon.

Mit jelent szerzetesnek lenni?
Érezted-e már valaha, hogy valaki nagyon szeret, és hogy valami elfojthatatlan belső vágy hajt felé? Érezted-e már azt, hogy olyan jó volna mindig vele lenni? Ha igen, akkor tudod, hogy miről beszélek.
A szerzetesi élet nem valami romantikus álmodozást jelent, középkori, bolthajtásos kolostorok tömjén szagú levegőjében. A szerzetes hivatása, hogy a dolgok és a benső világa mélyére nézzen, oda, ahol az igazán fontos dolgok történnek. Rákérdez mindennek az értelmére. Így az értéktelen dolgok helyett csak az igazán fontosak maradnak meg. Ez nem filozófia, hanem hivatás, életút, legfőképpen kapcsolat Istennel. Szerzetesnek lenni azt jelenti, hogy félretéve a sallangokat, a lényegre fókuszálok, itt és most válaszolok Istennek.

A Remeték útját járva az erdőben egy belső, lelki útra is hívunk. Olyan útra, amely a te egyedi személyes utad lehet, és amelyet Istennel jársz, aki jelen van a benső világodban is.
Ebben segít a magunkba fordulás, a csend.
A lakott területet magunk mögött hagyva, folyamatos elcsendesülésben figyeljünk magunkra a következő két kérdés segítségével:
miért jöttem ide, mit várok az utazástól?
honnan indulok és hova érkezem?
A csend ennek a szemlélődésnek a kezdete.

Merre tovább?

A templomtól haladj tovább a piros sáv jelzésen a Fő úton, majd a Pilisszántói úton! Figyelj, mert ezen a szakaszon nincs járda! Óvatosan, az út szélén közlekedj! A temető után térj le jobbra, és kövesd továbbra is a piros sávot!
Következő állomás: Magas-hegy, nyereg; táv: 1,1 km, 70 méter ↑, 10 méter ↓

Hangoskönyv

A fent olvasható elmélkedést meg is hallgathatod!

© Magyar Pálos Rend, 2022.
ImpresszumKöszönetnyilvánítás