Isten hozott a Pálos úton!

Ez a pilisi Pálos utak egyike, a Források útja.
Az út a Sziklatemplomtól indul és a budaszentlőrinci pálos kolostor romjaihoz vezet.

Ez az út a mindnyájunkban jelen lévő belső, életadó forrásokra irányítja a figyelmet. Az út a pálos rend kolostorait, történelmi és kulturális emlékeit, máig élő hagyományvilágát mutatja be, közelebb hozva a szerzetesi élet lelkiségét – a fehér barátok nyomában – egy lelki ösvényen át.

Hívunk, hogy kapcsolódj be – akár csak most, erre az állomásra vagy egy szakaszra, később pedig akár az egészre.

Hallgasd meg rövid, bevezető hanganyagunkat!

Elmélkedés

Puskás Antal pálos szerzetes gondolatai

A város fokozatos elhagyásának az élménye. Kiszakadás a mindennapokból. Eljutni addig, amíg a mi utunk vezet…

Vágyaim
Amikor az emberek a „vágy” szót hallják, általában két dologra gondolnak: a szexuális vágyra, illetve az anyagiak utáni vágyakozásra. Ezek közül az első az Isten egyik legnagyobb ajándéka az emberiség számára – nélküle az emberi nem fenn sem maradhatna. A másik pedig az egészséges életre való vágyakozásunk része: vágy az étel, a lakás és a ruházat után.
Sok embernek nehéz elfogadnia a vágyat a spirituális élet részeként. Pedig a vágyakozás az egyik alapvető nyelv, amelyen Isten kommunikál velünk.
A szent vágyak másmilyenek, mint azok, amelyek a felszínen vannak: új autót, új számítógépet szeretnék. A legmélyebb vágyaink az életünket alakítják: ezek által ismerjük fel, hogy kivé válhatunk, és mi a dolgunk e világon. Amikor felismerjük és megnevezzük legmélyebb vágyainkat, egyben megfogalmazzuk Isten örök tervét is velünk kapcsolatban. Vágyaink megnevezése ugyanakkor közelebbi kapcsolatba is hoz minket Istennel. Ugyanúgy, mint amikor egy barátunknak mondjuk el legbensőbb dolgainkat. Szívünk mély vágyakozásai szent vágyak. Ilyenek a növekedés, a változás, a teljesebb élet vagy a gyógyulás utáni vágy. A vágyakozásainkon keresztül teljesedik be Isten álma a világgal kapcsolatban, amikor egyes embereket a vágyaikon keresztül meghív bizonyos feladatokra.
Egyesek számára azonban nehéz megnevezni a saját vágyaikat. A felfedezésükhöz két utat ajánlok neked: Ha egy képben meg tudod fogalmazni, hogy miben szeretnél látni változást az életvezetésedben, ez utalhat mélyebb vágyra. Ha például új munkahelyre vágysz, vagy szeretnél elköltözni – ez jelezheti azt, hogy a mélyben nagyobb szabadságra vágysz. De létezik másféle út is: amikor pl. vonzódást érzel egy történet főhőséhez, vagy azonosulni tudsz vele és ez feltölt reménnyel, teljességgel, akkor ez jele lehet a legmélyebb vágyaidnak, és indítást adhat arra, hogy megváltoztasd életed irányát.

Visszagondolhatsz itt nagyobb távra is az életedben: milyen azonosulás jelenik meg újra meg újra nálad, és jelen volt-e akár már gyerekkorodban is?

Merre tovább?

Az első állomástól jobbra fordulva, a Verejték lejtőn felfelé haladva kövesd a zöld sáv jelzést a Gellért-hegy Tabán feletti részére! A második állomást a víztározó közelében, a Buda és Pest emlékműnél találod.
Következő állomás: Gellért-hegy, Filozófusok kertje, 1,6 km, 80 m↑, 40 m↓

Hangoskönyv

A fent olvasható elmélkedést meg is hallgathatod!

© Magyar Pálos Rend, 2022.
ImpresszumKöszönetnyilvánítás